Lehetnénk bármikor kettesben,
s elhalna a sikoltó csend,
mit hűlt helyed hagyott mellettem.
Sajnálom, hogy megláttad,
agyonölelve is szomorú vagyok.
Nem te vagy az oka, odaadóbb
senki nem lehetne, körbevettél
mindeneddel, s nem tudom mit ölelsz?
Szeretnélek megkímélni, simulok
olvadok hozzád, s mit benned
megélek magamból az nem én vagyok.
Rémisztő, csábító szabadság,
nélküled élni nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése