Ablakomon se Nap, se Hold
soha be nem néz,
ajtómon többé be nem lépsz.
Szinte szégyenlem, miért őrzöm
ily végtelen türelemmel szívemben
a felesleges érzést?
Könnyek nélküli, fájó csöndben,
konok szívverésem ontja bánatát.
Ajtómon többé be nem lépsz.
Csillagok szíthatják szívemben
e misztikus szerelmet s jövőbe
néző lelkem párját nem leli.
Lélekmáglyám Napot s Holdat ölel
s Te nem fogod kezemet.
Ha szívemet szívedbe önthetném,
álmaimmal álmodva,
lelked gyönyörűséges rejtelmei
benned, tőlem zenghetnének.