Buda Ferenc

SZÜRKESZEMŰ

Szürkeszemű, szelíd este
ereszkedik a szívemre.
Szürkeszemű, szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgyse bánod,
úgyse voltam, csak barátod,
úgyse voltam semmi, semmi.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek -
akarom, hát elfeledlek.
Eltemetlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt,
de szíveden fehér hó volt,
fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen,
nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó .

 

 

Szepes Mária

A SZÍNARANY IGAZ

és szép kell nekem.
Kevesebbel be nem érem!
Dalolom belül. Varázsolom. Énekelem.
Mesélem. Imádkozom. Idézem.
Ambróziából szövöm. Szikráit szórom.
Oltok, nemzek, szülök általa
örök tavaszt, égi örömnyájat.
Ringató felhődunyhákat.
Mennyei bálcsodákat. Soha
nem múló, ifjú tavasztivornyákat,
ártatlan, csók előtti vágyat,
amely a jelené csak, nem bomlik,
nem lankad, selyme, illata, dala,
borzongó, örök új marad. Színarany.
Igaz, ami szép. Egész.
Nem múló, galád töredék.
Ennél kevesebb nem elég....

Várnai Zseni

 Szerelem
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messze szállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem.

Karinthy Frigyes

„Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?”

Zene

Úgy vagyok veled

Úgy vagyok megint nélküled,

soha nem láttam könnyedet,

soha nem láttalak úgy nevetni,

szívem belesajdulhatott volna.

Néma kiáltás vagy bennem.
Csönded nem lehettem,
visszhang nélküli
néma kiáltás vagy bennem.

Úgy vagyok veled megint,

 szégyenlős szívemet rejtegetve,

már nem merem neked őrizni.

Jövő nélküli múltam lettél.

William Butler Yeats

Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal s a fény,
azt teríteném lábaid elé;
de minden kincsem csak az álmaim;
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

László Ilona

 Veled
Hozzám nőttél észrevétlenül,
Beépültél húsomba, vérembe,
Itt élsz velem legbelül,
Tested lenyomata beégett testembe.

Szemeid néznek vissza tükrömből,
Mosolyod lebeg az éjszakában,
Ajkad mesél vágyról, szerelemről,
Ismertelek már egy más világban.

A szeretetnek vagy örök szelencéje,
Flastrom az összes sebemre,
Az odaadás forró, édes kemencéje,
Nyugtató csók a lelkemre.

Nem tudunk semmit a jövőről,
Csak tobzódunk önfeledten a mában,
Pillanatokat lopunk az időből,
S a végtelent leljük egymás karjában.

Vass Albert

Mert nagyon szeretlek

 Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

Battyán katalin

Kőmadár énekel

holnap majd a hegyre száll a köd
kezünkről
arcunkról
és szívünkről
hazaimbolyognak majd az árnyak
vigyázzunk hát
ha eljön a nappali arcú halál
sirassunk hallgatagon.
Tulipánba hajló szívünket
nem remegteti már a fagy
és szivárvánnyá szelídül a szél
mikor a félelem
földre hajított köntösét
fehérre mossa
az eső

Hozzd vissza a lángot!

Vágyaink összekötnek

s mi mégis külön várakozunk.

Hiányzik a bizonyosság, hogy 

velünk úgy jó minden, ahogy van.

Hová tűnik s honnan jön elő

a szerelem gyönyörű kínja? 

Szeress jobban mint én

s hozd vissza a bizonyosság lángját!

Áss mélyebbre!

Áss mélyebbre!

A félelmeken túli 

eredendő fájdalomig,

mikor szíved meghasadt.

Nézd! Mit tettél?

Érezd!

 Sikítva áss mélyebbre!

A fájdalmakon túli

eredendő gyűlöletig, mikor

 megtagadtad szívedet. 

Nézd! Mit tettél?

Érezd! 

 Zokogva áss mélyebbre!

A gyűlöleten túli

eredendő nemtudásig.

ahol minden kezdődött.

Nézd! Mit tettél?

Érezd!

 Némán áss mélyebbre!

Áss mélyebbre!

Míg visszatalálsz

az eredendő tudás

végtelen békéjéhez. 

Érezd!

 

Eztán csak leszek

Tegnap gondoltam

valamit a máról, de

nem emlékszem.

 Holnap megint ma

 lesz. Jobban átgondolva,

minek agyalok?

Eztán csak leszek,

teszek-veszek, létezem.

Mért gondolkoznék?