Drágám

Hozzám érsz s fény szalad 

végig testemen, szavaiddal

hangokra bontod véremet.

Téged ismerlek, téged érezlek.

Lelked sajgó dobbanás szívemben,

arcod időtlen álom tenyeremben.

November

Fagyott fényben köd

szitál. Nyálkás avarra

fekszik az alkony.

Az éj csendfátylát

hóvirággal hintő szél,

 fákat ropogtat.

Hajnalra kérges

tavon, ludak totyognak

jégvirágok közt. 

Ősz

Néma ködbe vész

a meredély. Titka  nincs,

csak... október van.
. . .

Völgyében még friss 

virág kelyhében csillan

a nyár emléke.
. . .

Aranyköntösét

az erdő, egyetlen éj

alatt ledobta.
. . .

Néma ködbe vész

a völgy is, már titka nincs,
csak... november van.

 

Szabó Lőrinc: Tétova angyal

Voltál szép, óh, álomszép: gyönyörű, tétova angyal! Csordúl a szívem, ha sziromarcod visszaképzelem, fény-árny hajnalod sóvár s kishitű pompáját, s azt a gyász- és mézízű nagy májust, melynek őszünk nézve sem felejti vad káprázatát szemem: voltál, szép, óh, nagyon szép, gyönyörű! e szebb lett érett arcod egyszerű mosolya, a megszenvedett derű, a segítő okosság - noha hű társad maradt a riadt régi angyal, aki voltál, s a sziromgyönge hajnal... Míly rémek titkát vihetted magaddal?

Haiku

Október

A hideg tiszta

szaga borzolja kertem

utolsó virágait.

Dermedt bogárka.

Piros koporsóján hét

petty a felirat.

Még lombokon át 

csillan a fény, árnyéka

pont, mint tavasszal.