BUÉK

                                     LEGYEN MINDEN PERCED TÜNDÖKLŐ ÉRDEM,

MELY ÖRÖK IDŐKRE BERAGYOGJA, MÚLTAD S JÖVŐD

GYÖNYÖRŰ JELENÉT!

Kívánság

A végtelen muzsikál szívedben.

Örök dallama légy

a mindenség lágy ölének!

Hajléktalan szív

Nem biztos, hogy az 

a legkoldusabb, ki autók

közt, fél lábbal, rendületlen,

télen-nyáron kéreget.

Ki testét híd alá dobva,

életet-halált nem bánva,

esztelen sorsába dől.

Ki fiatalon, hónapos retekkel

kezén, szemétben kotorász

rúzsos csikkek után.

Tán koldusnál is koldusabb

vagyok, mert úgy döntöttem,

nem éri meg szeretni,

csak mert úgy tud fájni.

Koldusnál is koldusabb

vagyok, mert ellöktem

az embert, ki adni akart.

Koldusnál is koldusabb

vagyok, mert oly büszke

lettem, kapni sem tudok.

Hajléktalan szívem ijedt,

vak koldusát befogadni,

senkinek nem hagyom.

Semmi smink

Magánnyal vert szívek
partijába készülök.
Semmi smink, csak
reményt öltök magamra.
Szívem elfelejtett ajtaját
szélesre tárom, ki ott
beléphet, csillagporos
tükörszobám szerelmetes
fényét, melegét élvezheti.
Jaj! Hol is van, ez a parti?

Langyos csók

Agyamba villant egy régi történetet.

Ott voltunk ketten, hárman, négyen

s ki tudja még hányan, egy sorsba zárva,

egyetlen férfi kényét-kedvét lesve.

Értem még kecskét sem adott, csupán

elrabolt magának, alig serdült lányként.

Csak három élettel ezelőtt volt s a sors

kereke, újra összepörgette szereplőit.

Keserédes a szám, itt vagyunk megint,

most már a szív akaratából s jaj, hogy

öljük egymást Casanovánk kegyeiért,

ki még mindig csak, ölelni szeret.

Tán csak én értem, háremének máig

izzó, féltékeny mérgének kínjait.

E hintába már be  nem szállok, mert

Napomnak fénylő titka, szebben ragyog

lelkemben, mint szeretőm langyos csókja.

Ne legyek örök talány

Ne legyek örök talány,
mákonyos, lenge álom!
A "talán egyszer megtalálsz",
riasztó ámítás. Lelked
dzsungelében ott virít
egy édes álom, csodás
bimbók rejtik, kelyhük
jól ismert gyönyör titkait.
Tágra nyílt szívvel, ha
körbe érzed kerted kincseit,
egy illat.. egy íz.. egy szín..
egy forma.. egy biztos érzés..
szilaj valósága kivezet,
homályos kerted udvarából.

Haiku-Tű hegyén

Lelkem terhét

letenném, de tű hegyén

táncolva, nincs hely.

Elhagyott a hangulatom

   Édes, elhagyott a hangulatom,

rám fekszenek az elmúlt évek.

Szinte riaszt a tűz amivel jössz.

Hogy hozod meg hangulatom?

Félsötétben, vágytalan várlak,

öregebb lettem tegnap óta,

idős hangulatom bölcsen hallgat.

Tudsz-e lelket cserélni velem?

Édes, most maradj inkább otthon,

had élvezzem vágytalan csöndem!

Érted érzek mindent

Messze-messze tán dúdolsz egy dallamot...

teret nyitott felém, hozzám ért,

                                                fotódat néztem épp, mert félek elfeledlek.
                                                                  Érzed? Égetsz!

Flörtölök veled, elveszek a szemedben,

szívem azt dobolja, mit a messziből dúdolsz.

Érzed? Elveszek!

Lelkem minden melegével magamba ölellek,

ajkadra félve nézek s ajkam már csókra nyílik.

Érzed?Érzem ízed!

Ölemig szalad a vágy, hozzád dúdolja magát.

Boldogan fájom, még mindig szeretlek!

Érzed? Vágyod-e?

Szíven csókoltál s akkor megkötöttelek.

Úgy szeretlek, ahogy senki még, ahogy senkit még.

Érzed? Égessen!

Tőlem szabad lehetsz. Mehetsz, ölelj bárkit, bárhogy!

Én kivárom míg kiéled, meg nem élt vágyaidat

s felnőtt férfiként tudsz szeretni.

Értünk, miattam, neked érzek mindent!

Összenyíló szívünk

...keze oly lassan mozdult,inkább csak rezdült, még

   nem tudta mit akar, csak ígéret volt benne, egy sóhajjal 

   összenyíló szívünk, lassan rajzolta ívét a vágynak...

Haiku

Fagyott tó jegén

csúszkál a Nap, víztükrén

csókolná magát

Neked adom Napomat

Oly békésen múlik

karácsonytól új évig

a pár nap, tán még

elhiszem, velem

minden rendben van.

Ujjammal körbe

rajzoltam a Napot,

 kezemmel körbefonva,

tenyerembe csókolt

valami nagyon szépet.

Szemem közé hasított

fénye s szívembe súgta

jövőm ígéretét: bármi jön,

csak jobb lehet!
Neked adom Napomat. 

Titkolhatatlan titok

Minden szerelem, egy új

ablakot nyit szívemen.

A fény úgy vakít, lassan

nem ismerek magamra.

Mivé leszek, ha kinyílik

minden ablak s szabadon

jöhet-mehet a szeretet?

Fény természetű, múlatlan,

egyízű tudatállapot,

titkolhatatlan titok lesz az.

Mit tettél az éjszaka?

Süket, sötét éjszaka után,

valami táncol a szívemben.

Új ritmusban dobolja

unalmas, monoton ritmusát.

Mi történt az éjszaka?

Úgy búcsúztál, ma éjjel

történjen végre meg,

aminek meg kell történnie!

Mit tettél az éjszaka?

Szívem húrjain mesterin

zengeted az élet dalát.

Táncol a mámoros öröm.

Lelkedhez vontad szívemet?

Itt keringőzik velem,

szédülve, omlik világom,

agyamból kihullnak a kételyek.

Érzem tested dallamát,

téged duruzsol a téren át.

   Bár mit tettél, jó nagyon.
Kérlek taníts, még

 az élettel táncolni!

Cukormáz nélkül

Karácsony estéjén, kihalt

utcáknak ,ragyogó ablakai

mögött, roskadozó asztalok.

Még illatos fenyőfánk, tele

minden széppel-jóval, alatta

a szeretet díszes csomagjai.

Vaníliás cukrot hint az ég.

S mi van a szívünkben?

Ima nélküli, ólmos fáradtság.

Jövőt féltő, dermesztő riadalom.

Könnyű egy ünnepet összedobni,

de mikor kezdjük megélni mindennapjain,
 cukormáz  nélküli ünnepét?

Haiku

pillámon landoló
hópehely...mily gyanútlan
pillant szemembe

. . .

hiába várlak
ajtóm előtt szűz a hó
lábad nyomától

Ólomnehéz távolság

Elunt várakozni a szerelem,
álmosan súgja, ha most elalszol

semmibe tűnök megint!

Kérlek, ma éjjel tartsd

ébren a szívedet, meg van

minden jóság hozzá, de ha

tétovázol s párnádba hullva

sírdogálsz, nem tudom már 

nyitva tartani szívedet!
Hiába minden igyekezet,

lassan lopakodó, ólomnehéz

távolság borul szememre.

Izgatásért büntetés jár

Uram! Tudja-e, hogy izgatásért büntetés jár?
Maga úgy tud nézni, már attól szívem  kalimpál.
Szándékosan úgy mosolyog, attól ajkaim kénytelen duzzadnak.
Mikor épp csak megérint, vágyam össze-vissza rohangál.
Mikor derekamat maga felé igazítja, már felsikkan a kéj.
Maga pont ott ajkaz engem, hol  legrejtettebb titkom őrzöm.
Hát kedves Uram!
Mit gondol, milyen büntetést fogok én, 
ezek után elkövetni magán?

Utoljára Drága!

Valaha szívemhez kulcsot adhattam,
hogy ily könnyen törted magányom
s megint futottál, léhán tovább,
 magamra hagyva szerelemesen.

Csillagokkal rám ragyogva,

szellőcsókkal szárítod könnyeimet,

s szédítő pillanatokra, vágyaddal 
átölelsz az időtlen téren át.

Hogy teheted ezt velem?

Szívem egyetlen lakója lettél, s én

rajongva vigyázlak  drága kincsként.

Reménytelen szerelemben fuldoklok,

s te hideg szíveddel, érzed-e,

hogy sírok utánad, rideg éjszakákon?

Utoljára drága!

Szívemen nem lesznek többé zárak!

Arcul csapott az idő

Arcul csapott az idő.

Körmével rám véste,

múltam minden titkát.

Tükör nélkül sem 

feledhetem vétkeimet.

A nemtudás önátkát

róttam magamra csak,

hogy mondhassam: Én.

Én! Én! Én!

Keservét nyögve, 
de szeretnék szabadulni,

tudatlanságom sötétjétől!

Azt dobja a gép

Azt dobja a gép amit érdemlek.

Lapjaimat soha nem keveri rosszul .

A sors kerekét megvesztegetni nem lehet.

Ha hiszem, ha nem, ha értem, ha nem,

az igazság törvénye mozgat mindent.

Viszont a lentek-fentek keserves kínját,

egyedül nekem van hatalmam megakasztani.

Mindig van szabad választásom,
jó és rossz között, bármit is dobjon a gép.

Ja, hogy ez meg túl nagy teher? 

Az üresség felé

Mindenen túl, mit magam mögött hagytam, arra

volt jó, hogy tudjam, ez mind nem az, mit keresek.

Unom a pokoli s mennyei hasztalan köröket!

Minden rendben a világgal, csak nekem lett elegem .

Csukott szemmel, befelé figyelek, mi jön a csöndből?

Sok a zajos kép, gondolat, csábító, riasztó ajánlat,

de többé el nem ájulok, be nem dőlök hamis illúzióknak.

Szent mantrákkal hullok a mindenen túli  üresség felé.

Szívemig az út

Remény szülte életem,

a nem múló szeretet vágya.

Míg kezemet nyújtogattam,

csak a semmivé foszló,

fájdalmas szerelmet találtam.

Tán most jó úton járok, hisz

azt mondják, mit kergetek,

mindig ott volt lelkemben.

A bizonyosság oly erős, ha

sírni volna jó, akkor is csak

könnyezem s a remény gyorsan

túlsegít a röpke bánaton, hisz 

szívemig, végtelen rövid az út. 

Ki benned rám ismer

Ha csak egy nap lenne a világ,

kivel lennél akkor?

Lehet kegyetlen választás,

mégis döntened kell!

Ha tudod mi az igaz szerelem,

könnyű választás lesz.

Ha mégis nehéz, megértem, hisz

én vagyok szívedben a szerelem.

Megsúgom, mindegy hány nap 

a világ, én mindig veled vagyok s

ha olykor nem tudsz választani,
hagyd, hogy fényem vonzza azt,

 ki benned rám ismer!

Sírtak az angyalok

Sírtak az angyalok
mikor téged ide küldtek.
Tudták, nehéz lesz kijelölt
utad, melyen elindulsz
megtalálni, szárnyak nélkül,
egyszerű emberi lényként,
léted végső, örök igazát.
Mindig vigyáztak rád,
ha feledkeztél a célodról
s tereltek szüntelen,
 merre vágysz öröktől fogva.
Többé angyal nem lehetsz!
Emberré kell válj, 
hogy léted titkát megfejtsd!
Szívek fénykoszorújában
élsz, fejed fölé glóriát, 
 már nem emel az ég. 
Tárd ki emberszíved kapuját
s öleld magadba a mindenség
öröktől rád váró gyönyörét!

Csend

...tündöklő lelkeket

   fürdet szívében,

   álomport old

   végtelen álmukról... 

Haiku - Emléked

töviskoszorú

emléked - az idő majd

tépi tüskéit 

Gyöngy pereg arcomon

Olykor könnyed, mint a gyöngy

  pereg arcodon, ha rám gondolsz.

Kincsként őrizd meg nekünk!

Tedd remegő, bús szívedbe!

Messzi csillagokra nézve

emlékezz, hogy szerettünk!

Könnyem szívemből hull,

ha szomorú ajkamon

átsuhan gyönyörű mosolyod.

Emléked igazgyöngyként

őrzöm az idő végtelenében

s ha, majd a sors kereke újra

összepörgeti  gyöngyeinket,
talán jobban tudjuk vigyázni,

szerelmünk könnytelen mámorát.

Átokkönnyek

Sírva zokogom, hidd el, én igazán igyekeztem!

Nem tudtam szebben, jobban szeretni.

Bűnökkel terhelt szívemet, hiába tépem szét,

átokkönnyek mossák, reménytelen igyekezetét.

Majd ha megbocsátok magamnak s jövőm elé tisztán

 állok, jóvá teszem mulasztását az ellened vétkezőnek! 

Te nem sírhatsz

Te nem sírhatsz akkor sem,
ha egyedül vagy a világban!
Gyújts egy gyertyát,ülj a bánat
mellé, nézz a szemébe, húzd
szíved szivárványfényű lótuszába!
Ha mégis könnyes lenne arcod,
hunyd le szemed, itt égek, soha ki
nem hunyó, gyémánt tüzedben.

Haiku-Téli könnyek

téli könnyeit

kristályba zárja--könnyű

nyári ízekkel

Porcukros karácsony

Soha máskor, de karácsonykor

szeretnék újra, naiv kislány lenni!

Csodákat remélve, égen vágtázó

szarvasokat lesve, angyalszárnyak

suhogását vélni a porcukros éjben.

Titkon kutatva, elrejtett kincseket,

imádkozni gyertyafényes áhítatban.

Gyermeki hitem idilli álmai, hogy

kophattak el a sok-sok decemberben?

Haiku-Lótuszom ragyog

Akit úgy vártam,

nem jött--önnönfényében 

ragyog lótuszom.

Csend ölén

Oly csendbe merültem,

nincs kedvem lélegezni.

Lelkem mámorban lebeg,

messze a csend taraján.

Az alanti, elomló világ égi

tavában, csillagporát hinti

a végtelen távolság.

Lét- nemlét, nem kérdés.

A mindenség örök dallama

ringat a tér, csend ölén.

Csattog a létkerék

Eonok óta fut a létkerék,
azóta pörög a tankerék.
Vaskorban vasszekereken
csattogva,  a technokrata ész,
vesztébe rohan esztelen.
Kőkés vagy lézer, mindegy,
csak a húst vágja szüntelen.
Szenvedés volt.
Szenvedés van.
Szenvedés lesz.
Csattog a létkerék,
hajtja a szenvedés.
Pörög a tankerék,
mutatja, van menedék.

Tüzet súgok beléd

Egy álom mosolyba olvad...

Eljössz Te még, máig kívánsz!

Nem bánom, hozzon a vágy,

karjaimban megtanulsz imádni!

Szívemből oly tüzet súgok beléd,

öledből agyadig robban a tér

s végre kóbor szíved hazaér.

...mosoly marad az álomból?

Ma éjjel

Nem bírom már egyedül!

Lábam szinte eltörött,

hideg a szobám, szabad

szívem, magamba zuhanva

ábrándozik, szerelmes ölelést.

Tán meghallja egy égi lény

s jókedvében, huncutan

teljesíti, piciny kívánságom.

Szívedbe súgja, vedd fel égi

szárnyaid, suhanj kedvesedhez!

Ma éjjel, sóvár álmom,

ragyogó valósága légy!

Magamba csábítlak

Mint az éj, hajnali ragyogással 

ölellek diadalmas magasba,

egem egyetlen Napjaként,
ragyogni felettem.

Mint sóvár alkony, újra

magamba csábítlak s ott

ragyoghatsz milliárd csillagom,
szikrázó fényeként.

Ne legyen nélküled

Fuldokló, árva szerelmem

már alig él, egyre gyengülő

reménnyel, emlékké süllyed.

Ölelj utána a semmi mélyébe,

emeld vissza, szíved melegébe,

ringasd, dúdold magadba,

többé ne legyen nélküled!

Neked az egyetlen

Összekoccan sóvár szívünk,

egy búcsúcsókra. Két árva

sóhaj csendül, utoljára együtt.

Ívbe simult testünk, reszkető

szivárványhídján a lélek esd,

had kapjon menedéket végre,

térben s időtlen lehetőségben!

Utolsó csókunkban, könnyben

fuldokolva a jövő ígérete csendül.

Beborít az elomló álom, egyszer

 én leszek az egyetlened!

Dicső Lovag!

Díszes vértje alatt,

kopott ruhában,

hideg, büszke szeme

mögött, megtört

szívvel, Rubiconjai

rideg börtönében

magányosan él

s képtelen letenni

fegyverét, pedig

tudhatná, hüvelyét

hagyott kardja, soha 

nem lel békét.

Lélekfény

Kényelmetlen érzés,
valaki engem figyel.
Egyedül vagyok,
de mintha ketten
lennék magammal.
Nyúlánk fényként
magasodik fölém.
Oly szép az arca,
s néz, néz a szívembe.
Egy örök mosolyt ültet
el benne s én hálás
könnyekkel ölelném
vágyaim netovábbját,
ám észrevétlen illan
lélekfényem s reszketve
érzem, nálam hagyta
legdrágább kincsét.

Retusálatlanul

Arcom mára, mint

egy gyűrött, fakó fotó.

Ez a retusálatlan való.

Milyen hirtelen lettem

riadt kislányból, máig

életidegen, fakó fotó!

Jajongnom nincs jogom

Én már soha nem

vádolhatom anyámat,

mért szült a világra.

Nem vádolhatom Istent

sem,mert buddhista lettem.

De jaj!

A rettenet akkor még nagyobb!

A tehertől szívem kihűl.

De jó is volt, oktalan vádolni

a világot s szidni a vak sorsot!

Gondtalan ide-oda hullni,

kíntul, kínnal menekülni.

Az igazság, hogy kiordít szívemből,

szemem szám elájul.

Jajongnom nincs jogom!

Ahogy tettem, úgy lettem.

vagyok ahogy vagyok,

leszek ahogy teszek.

Jajongnom nincs jogom!

Hempereg a tél

Havában hempereg a tél,

görgeti a jeges szél.

Tiszta csöndbe süppedő,

hideg fénye elvakít.

Mindent beborít szemérmesen

a hófehér december.
Jeges hatalmában

sejtelmes takarója alatt,
 dermedten didereg minden.
 Süvít a jeges szél,

 havában hempereg a tél.

Haiku-Nőkben fürösztlek

Nőkben fürösztve,

kegyetlen szeretettel

rakom tüzedet.

Szivárványhidam 
tetején ragyogsz, vágyam
feszülő ívén.

Haiku- Csókolva

Szívedbe csókom.

Ölelhetsz bárkit, én ott

leszek bennetek.

Lélekcsendben

Szerelem, szerelem te égő

mindenem, hogy cicáztál velem!

De most, megtudtam titkodat,

többé el nem égetsz, meg nem

bolondítasz, el nem hamvasztasz!

Nincs már hatalmad rajtam, 
lélekcsendemben ringatlak.

Koravén kislány

Koravénen születtem,
sóvárgásból, rettegésből,
Anyám sikkanó kételyéből.
Lassan megvénülök, de az
a kislány még mindig itt sír
árván, bizonytalan szemmel.
Ügyesen eljátszotta szerepeit
s hitette mindenkivel, felnőtt.
Szeretett, gyűlölt, rettegett,
fájt, éppen mit kellett s közbe
mindig tudta az élet elmegy
mellette, mert ő csak egy riadt
 szemű, koravén kislány maradt.

Kék szemében

Kék szemében ott az ég,

sóhajában ott a vágy.

"Magát kerestem, annyi

néma-hosszú éven át".

Fogd hát kezem, el ne

engedd, a sors akarta tán,

hogy végre megtalálj!

Vigyázz rám, úgy ölelj

soha ne feledjem, nincs

rajtad kívül, senki más!

Szeress úgy, mint soha

senki még, kék szemednek

drágaköve legyek én!

Rózsát sarki jégmezőre

Látom amit hallasz,
érzem amit gondolsz,
hallom amit nézel.
Bennem vagy, míg
engem gondolsz.
Boldoggá teszel,
vagy meggyötörsz,
ahogy épp gondolod.
Figyelek és várok,
mikor fogsz szíveddel
élve, nem gondolatokat
gyártani: "ültessünk
rózsát, sarki jégmezőkön".