Talán fantázia

Színeidet suttogja a szél,

szavaiddal fest a fény,

szívedben ragyog a lét.

Meséli a szél, színezi a fény,

a leomló távolság gyönyörét.

Talán fantázia, de olyan szép! 

Zene

A változatlant megélni

Hideg falakra karcol a hajnal.

Kint már lüktet az élet, mintha

 benne lennék én is, látom

a csúnyát a szépet, egyszerre

vonz és taszít az örökös változó.

Néha sürget a vágy, elmerülni

benne, szerelmes bódulattal,

 majd elfordulni méla undorral,

mert minden elfolyik a semmibe

 léhán, imádott arcokat  feledek

s őrzök átokká vált rémképeket.

Gyorsul az élet s én egyre lassulok.

Késői tavasz s a  hirtelen nyár,

harminckét, villogó fogával forró,

  lidérces délibábokat vetít

 hajnali, hűvös falakra,

sürgetve a folyton változóba 

merülve a változatlant megélni.

Itt felejtett dallam

Itt felejtette dallamát

a mámoros hajnal.

Húznám össze a függönyt,

hívnálak vissza, hisz

ágyunk is meleg még.

Minden gondolatom nálad!

Az udvar hidegén nem tör át

 a  fény, csak a hajnal

itt felejtett dallama melegít.

Szeressen beléd

Keble selymét

szíve illatozza,

szeme rózsáin

szikrázó tűz ,

ajka mézén

bíbor csókok ,

karjában bongó

 gyöngy élet.

Drága szerelem,

szeressen beléd!

Haiku

Testemet hagyom

a semmire, lelkemet

a mindenségre.
 

Gyanútlan

Harmatos gyöngyalakban jön a hajnal,

szikrázó, aranyhaját terítve öleli világát.

Minden virág benne mossa arcát, gyanútlan

boldogan, tavalyi rothadó avarán.

Vízcseppek himbálóznak gyér hajú fák

karjain, s míg elnyeli őket végzetük,  gyanútlan

merengnek az alanti ibolyák mámorító illatán.

Madárkák szemében fellángol a reggel,

kéklő egükre fittyegik egyszerű vágyaikat,

hol bárányfelhők bégetnek gyanútlan.

Mantrák

Szívem aranyló fénytengerében,

mantrák szikrázó fénycseppjei,

zengő szivárványokat vetnek.

Sajnos, csak illanó pillanatokra.

Mégis! Képes vagyok órákig

 ücsörögni e drága pillanatokért,

az úton ballagva, célomat nem hagyva.

Haiku

Asszem... az élet

használ engem..! Remélem,

tudja mit csinál?

Vörös szalag

Gyanútlan siklatta karján,

a szaténszalag hűvös selymét.

Érezte, ma semmi nem lesz elég. 

Bort kívánt, zenét, érintést,

ízeket, illatokat, ritmust,

de legjobban kedvese ajkát,

ahogy lassan kibontva vágyát

s hozzá érezve, újra rátalál.

Sürgető üzenetébe borzongott.

Drágám, nincs más rajtam,

csak egy vörös szalag!

Zene

Legközelebb drága

Hideg, lidérces fény,

még rozsdás a reggel.

Mindenki elment.

Kókadt árvácskáim

sóhajtva benéznek,

régóta szomjaznak.

Együgyű dallam leng,

árván az udvaron. 

Keserédes könnyek,

kiloccsanó árkában,

emlékek bukdácsolnak.

Messziről nézem megint,

hogy szalad az élet előlem!

Hosszan utána bámulok,

búcsúcsókot sem kapok?

Kajánul visszanéz,

majd legközelebb drága!

Téged is elhagylak

Átölelve súgtad, félek téged is elhagylak.

A reménytelenség üvegszilánkjai fojtogatnak.

Mit szárnyaknak hittem, mankóknak sem jók.

Érted levettem a közömbösség páncélját.

Ezer sebből vérzek, mégis örülök, hogy 

tudok fájni érted, s merek érezni.

Váratlan sóhajjal kiszakad a szabadság íze.

Szent mantrákat zümmögök érted.

Ócska busz visz

Hajnali, hűvös párafelhőben

ibolyák mossák álmos arcukat.

Szirmaik misztikus bársonyán, elomló
 illatfelhőben pezsdül a reggel.

Lomha esőfelhők szaladnak

 szerte szét, s madárkák zengik

a ragyogó nap ígéreté.

Ráz az ócska, büdös busz,

piszkos,nehéz munkába visz .

Bíbordallam

Hozzád repít a vágy,

titkok nélkül hajlok hozzád,

nyíló virág bizalmával.

Felnézel, érzed mint,

szirmok selymét ajkadon.

Látom szemedben a fájó sóhajt, 

a bizonytalanság harmat fátylát.

Bíbordallammal ringatlak,

nyugodj meg kedves, szeretlek.

Szemhéjadra csókolom

a legszebb ígéretet, 

ez a dallam soha nem hagy el!

Visszük a mát

Kedvesem szeme szomorú.

Futó csókja hazudós.

Szíven rúg az igazság,

tiszta csak a mécs lángja.

Messzi távolság sóhajába zárva,

engedlek szabadon.

Viszük a mát az

éjjen át, talán holnap

szebben folytatjuk!

Végtelen bizonyosság

Végtelen érzés köt hozzá,

körötte kering, nála tart,

édes, keser gravitációban.

Szívölében gyanútlan ringat

a végtelen bizonyosság.

Kalapoddal fejemen

Itt felejtett kalapoddal fejemen,

kivetkőzök magamból teljesen.

Képeidet, gondolataidat érzem,

örvénylő vágyad megszédít,

kiszikkadt szám szádat keresi,

hullámot vet a képzelet, nyúlok

utánad, húzlak magamba,

itt felejtett kalapoddal fejemen.

Zene

Álmok felé

Hozzám hajolsz, fogod kezem

mely arcodhoz simul, szívem

hozzád dobban, mosolyodat

mielőtt elmossa az éj súlya,

súgod, jó éjszakát kedves!

Álmosan cikázó gondolatainkat

elnyeli a csend, s hunyó tekintetünk

 lassan az álmok felé fordul.

Sully Prudhomme

Sóhaj

Nem látni őt, nem hallani,

nem szólni, és nem vallani,

imádni híven, nem feledni,

folyton szeretni.

A két karunk felé kitárni,

a semmiségbe nézni, várni,

s ha nem jön, úgy is rámeredni,

mindig szeretni.

Szenvedni s bírni, egyre bírni,

nem érni el és sírni, sírni,

mindig szeretni.

Nem látni őt, nem hallani,

nem szólni és nem vallani,

de láztól és vágytól veretni

s mindig szeretni.

Kosztolányi Dezső fordítása

Zene

Haiku

kéjhullámaid 

taraján kihunynak a

vágy csillagai

szívedből kiloccsan a

néma idő vasfoga

Fogsz még úgy szeretni

Épp hogy férfiként, tán

az első szerelmi csalódás

fájdalmától aléltan,

szemében megtört a fény.

Szívéből csorgó bánatát

nem láthatta senki ,
a hűvös áprilisi záporban.

Épp csak rám tekintett

s tán törölte könnyfátylát

gondolatom, fogsz még

úgy szeretni, hogy abba

nem kell belehalnod!

Konokan ment s dobta

életét a láthatatlan jövő elé.

Köt a szél

Mosolyokat tép 

az áprilisi szél,

borzongató érzés,

köztük a tiéd is.

Vágyakat eregető,

magányos szívekből

sóhajok szakadnak.

Tekeregve köt a szél,

szivárványos masnikat

a szerencsések köré.

Mosolyog az április

bimbózó májusára, mint 

hullik a nyár ölébe.

Szavaid gyógyírja

Ha olykor lelked dallamával elringatsz,

 nyugszik a szív, a test a képzelet,

 újra élvezem a végtelen változást.

Színeid láttatják a hidat, melyen ott állnak

 mind, kik valaha megérintették szívemet.

Szavaid gyógyírja eszembe juttatják

 a csendet mely összeköt mindenkivel.

Együtt ébredés

Gyöngyszavai fonalán, 

hozzá bukdácsolt egy lélek.

Álmát szívébe hajtotta,

s máig nem érti, mi tartja nála?

Maradj, míg éltet

az együtt ébredés reménye!