Zene

Bertolt Brecht

Falamat japán faragvány díszíti,

gonosz démon-álarc, arannyal bevonva.

Sokáig elnézem

kidagadt ereit, tűnődve:

mily fárasztó lehet az örök gonoszság!

Végh György fordítása

Kisujjam hegyében

Tudod, kisujjam
hegyében a mindenség
gyönyöre izzik.

Neked adtam, s
kevesellted.Hát most, érd
be mantráimmal.

Sors kereke, ha
még összehoz, légy boldog
ujjam hegyével.

Eleget voltál nélkülem

Ívét a Nap monoton járja,

örök csókjának fényét Holdja

egykedvű mosollyal szórja.

Hajnali búcsúcsókod ölemben,

túlragyogja holnapjaink ígéretét.

S hja, az idő árkai? Egyre

mélyítik, összeérő ízeink zamatát.

Gyere, eleget voltál nélkülem!

Fáradt lelkem kezed melegét

vágyja, idézd meg szerelmes

szívem habzó vízesését!

Szeretném neked a legszebbet

adni, mit neked szánt az élet általam!

Átkot bontok

Múzsám hiába mosolyog rám,
az élet sarában nyakig állva,
nem érzem az éteri harmóniát.
Néma csillagszemébe nézek,
szívem össze-vissza kalimpál.
Varázslatos tudatáramába vonta
lelkemet, s egy titokra mutatott.
Ijedten hőkölök, elfeledett múltam
elevenen, itt pereg bennem.
Tisztán láttam, mint babonáztalak
tíz élettel ezelőtt, súlyos átokkal.
Vágyad legyen erőtlen is olthatatlan!
Tisztán láttam, mint vétettünk
mindketten a tiszta szerelem ellen.
Szívem melegével bontom az átkot,
mely néma bilincsbe verte szívedet.
Múzsám ragyogó mosolyát érzem,
szivárványos tudatáramában fürösztlek.
Ragyogj, ahogy soha még!
Múzsám úgy nevet! Talán velem marad.

Haiku

Lángnyelve hegyén

ring a kéj, hullámain

zeng az öröklét.

Gyanútlan önámítás

Hegyfokára kiült a rettenet,

s engem néz mereven.

Szívem egyre jobban kalapál.
Feltépve lelkem minden zugát,

szeméből izzón vakít az igazság,

Véget ért a gyanútlan önámítás.

Gyalázat, szégyen, hamis kincsek

fojtogatnak, hazug, hazug volt

minden, mit érdemnek hittem.

Hegyfokán ragyog az igazság.

Tüzében vágyok, semmivé válni.