Utolsó üzenet

Csendesen verebek!

Fényes torkú rigóm

eldalolni készül, hulló

virágaim utolsó üzenetét.

"Minden virág, feketére szárad". 

Haiku

Tündérkertemben

szorgos gyémántméhek

lótuszom dongják.

Gyöngyvirágok harmata

Hosszú útra indulsz,

mit tegyek zsebedbe?

Szívemből egy marék 

gyöngyöt, hogy visszatalálj

szerelmetes lótuszodhoz.

Hegyeid ívébe hajlok,

hűs szellővel csiklandozlak,

színes madarak füttyével,

gyöngyvirágok harmatához

csábítlak, s hiába a mámoros

illat, hiába kedvenc fáid

susogása, hiába az ösvények

neszező csendje, bűbájos

lótuszom lüktet szívöledben.

Hosszú lesz az út, gyöngyeim

el sem fogynak, s visszajössz

hozzám, belém ölelni 

gyöngyvirágok harmatát.

Újra ragyog

Itt az én Angyalom.

Feje körül teliholdam

gyöngyházfényű glóriája.

Szemében mámoros álom.

Varázserőm szivárványfényében,

gyémántjogara újra ragyog.

Szívrabló

Szíved porcelán kelyhe,

tele keserű női könnyekkel.

Szerelmed hullott virágszirom.

Szívrabló, hűtlen szerető.

Zseni

Csillagok pályáját

könnyedén kiszámolod,

lelkem ívét soha,

be nem járod. 

Síron is túl

Mikor az rúg szíven,

kit a legjobban szeretsz,

sírba hajlik ott a szerelem.

 Szemfedője lesz a fájdalom,

fejfáján az égő felismerés,

viszont soha nem szerettél.

Síron is túl, könnytengerben

ringatja szépséges álmát,

egyszer úgy szeretsz, ahogy én!

Köpenyedbe bújva

Köpenyedbe bújva, illatát

mélyen beszívva, súgnom

kell valamit, nincs erőm  titkolni.

Karjaidban agyonölelve érzem,

soha nem szerettek így.

Töltsd velem az éjszakát!

Tenyeredben dobogó szívvel,

lassan tárd, fesztelen nyíló

titkaim habzó mélységeit!

Köpenyed melegében eljövendő

gyönyörök buja illatát érzem.

Súgnom kell valamit,

hiányzol Mézem.

Zene

Nekünk nyílik

agyongyötört kezeim

virágok sóhajával becézik

évtizedeid gyötrelmét 

fájdalmaink szívünk kelyhében 

gyönyörré válva, nekünk

nyílják  legszebb álmukat

Magába ölel a titkok titka

Felfakadt az éj feketéje,

szememre ólomcsókot lehelve,

elrabolta sóvár lelkemet.

Álomfolyóban suhanva tágulok,

csillagaim kelyhében különös

világok nyílnak-csukódnak.

Nem csábítanak, nem riasztanak.

Suhanok egyre könnyebb szívvel,

míg világom peremén, káprázataim

mögötti villanófénybe zuhanva,

végre magába ölel,
 a titkok titka.

Lelke csupa seb

Lelke csupa seb, már sírni sem tud. Ajkán néma kiáltás. Még három élet kell, hogy ráébredjen, mért tette magával. Sokan fogják majd szeretni, de ő nem tud könnyen feledni. A megértés hűs balzsama lassan tárja szívét a jóra. Nem lesz könnyű jól szeretnie, de szívét már fel nem adja.

Haiku

Könnyeid gyöngyét

malának fűztem, mantrák

hullnak szívedbe.

Érezted hogy néznek

Érezted, hogy néznek,de nem 

vettél észre, ide-oda rebbenve,

az ajtót lested, s én

szívdobogva figyeltelek.

Az idő elvitte hajadat,

szemedre üveget rakott,

de mosolyod talán

szebb volt, mint valaha.

Félve reméltem, észreveszel,

s ólomlábamat feloldja 

a vágy, hogy megöleljelek,

de megjött akit vártál.

Suta puszit váltva, csak nézted,

s én tudtam mit érzel.

Velem is így találkoztál. 

Reszketve, befelé sír az emlék.

Csak egy kávét ittatok, 

szemed le nem véve róla,

derekát épp csak érintve,

kíváncsi, feszülő vággyal

vitted magaddal, talán hozzá,

ki épp istennőnek érezhette

magát, úgy izzott belőled a vágy.

Szerettem volna a helyében lenni.

Haiku

Harmatos szirmok

selymén taposok. Némán

megfogant a nyár.

Lankadatlan csokor

Szeretnélek kötve feloldani,

agyonölelve futni hagyni,

csókba fúlva lélegzetet adni,

imába zárva fénybe emelni!

Álmaim legszebb kertjéből

kötöttem ezt a vágycsokrot.

Szívemben lankadatlan virít,

míg rám találsz, s átnyújthatom.

 

Zene

Haiku

Árnyékainkat

hozzuk magunkkal, nincs mért

büszkének lenni.

Haiku

Szomjas lepke szállt

virágomra, reszkető

gyönyört fakasztott.

Haiku

Még tél, már tavasz,

vagy itt a nyár? Nekünk nem

számít, szeretünk.

Ma vágytakarónk 

hajnalig ért, alatta

megfogant a fény.

Nem álmot őrzök

rólad, kincs vagy lelkemnek,

szüntelen ragyogsz.

Haiku

Titokzatos pont.

Tabuk rejtik, pedig mily

gyönyör forrása! 

 

Zene

Élni mégis jó

Csak mert egyedül
ér minden hajnal, agyon
nem ver az élet.

Őrizni kell a
jót, minden pillanatban,
ez nagy kihívás!

S ha jő az est,
ringat a kedves érzés,
élni mégis jó.

Szomjas lepke

Kedvesem, még nem is meséltem,

ma reggel kertem öreg fájának,

reszkető virágai benéztek függönyöm

résein, s rám ragyogták eljövendő ízeik.

Sok-sok éve nekem  borul virágba, s bár

tudom minden szirma selymét, mint új csodát

 várom, fakadó virágain a szivárványt. 

Egy szomjas lepke szállt kézfejemre,

szememből árva könnycsepp hullt elé,

s tükrében megcsodálta, káprázatos színeit.

Szomja virágom kelyhébe csábulva, 

 élete legszebb emlékeként magába

zárta a pillanat reszkető gyönyörét.

Kedvesem, kézfejemről gyöngycsepp

hullt tündöklő kertem kincsestárába.

Veled ringat az élet

Szíveddel, kezeddel ringat az élet.

Csókvirágjaid lelkemben

nyílják pompás álmukat.

Szívem gyöngypatakja, öledben

habzó, fesztelen gyönyörár.

Idegeim mélyén lassan rezdül

a bizonyosság, tudom milyen

volt nélküled s érzem milyen

lesz veled a teljesség felé.

Mindenkiben téged

Elmúlt. Nem bánom.

Virágszirmok fakadnak,

mint múlt tavaszon.

Nélküled hideg  

az éjszaka, álmomban

forrón öleltél.

Reggelre kinyílt

legszebb álomvirágom.

Szeretni vágyom.

Benned mindenkit,

mindenkiben Téged! Hogy

lesz ez nélküled? 

Hazaértél

A csepp óceánjának

téridő díszletein túl,

világom pereméről

visszanézek csillagaimra.

Holdam egykedvű

arcára, egy ismerős

mosolyt álmodva,

végtelen egyszerűséggel

nyúlva kezed után,

asszonyi természetességgel

súgom: hazaértél.

Ez tartson örökké

Arcomról gyengéden letépte az időt,

testem ízein végigérve, súlytalan

lebegtünk. Érintésed varázsa könnyet

csalt szemembe, testbeszédedet most

tanulom dadogva, nem ismerek magamra.

Lelkem ismeretlen dimenziókba ájultan,

mást nem remélt, ez tartson örökké! 

Zene

Nélküled élni nem lehet

Lehetnénk bármikor kettesben,

s elhalna a sikoltó csend,

mit hűlt helyed hagyott mellettem.

Sajnálom, hogy megláttad,

agyonölelve is szomorú vagyok.

Nem te vagy az oka, odaadóbb

senki nem lehetne, körbevettél

mindeneddel, s nem tudom mit ölelsz?

Szeretnélek megkímélni, simulok

olvadok hozzád, s mit benned

megélek magamból az nem én vagyok.

Rémisztő, csábító szabadság,

nélküled élni nem lehet. 

Mint a méz

Ajkadról mint a

méz csorog a szerelem,

édes életem.

Bimbózó szívünk,

egymásba nyílva ontja,

gyengéd nektárát.