Zene

Oly sima a rés

Oly sima a rés,

nyelveden siklik a kéj...

nyöszörgi még...még...

Farkangyalom rég

nem volt, maga alá gyűr

a csendes magány

Könnyektől fulladok

Elhagyott szeretők

könnyein nyílhat-e

ragyogó szerelem?

Sikolyok kélnek

szívem mélyéből,

 gyönyörű arcok

buknak szemembe.

Egykor hogy szerettem!

Könnyektől fulladok.

Mind szívem
elabortált magzata.

Hogy történhetett?

De lám, végig itt

őriztelek bennetek

s többé 

meg nem tagadom,

örök jussotok!

Haiku

Megbillent az ég 

szekere, szívembe hullt

minden csillaga.

Magába ölelt

a mennybolt, éjjel-nappal

csillagfény vagyok.

Örök tűz  pulzál

szívemben, szikrákat vet

a sötét térbe.

Zene

Haiku

Csonthegedűmnek

szivárványhúrján játszik

a fény. Élvezem.

A várakozás ölében

Helló Édes!

Még nem öleltél.

Türelemmel várlak.

Minden olyan más.

Nincs vágy, csak

a bizonyosság.

Szenvedélyes csók

után, torpanó csönd.

Még bármi lehet.

Megint tévedés.

Végre beteljesülés.

Helló Édes!

Még nem öleltél.

Minden olyan más.

Tiszta kék zöldje.

A várakozás ölében

ringat a bizalom. 

 

Ősbizalom gyönyörében

Édes semmittevésem!

De szeretnék beléd omlani,

vágyaktól moccanatlan,

 pillanatom csúcsán lebegve,

hullani ismeretlen mélybe!

Édes semmittevésem

simulj végre hozzám!

Vezess amerre akarsz,

mutass amit akarsz!

Ősbizalmam gyönyörével

 végtelenbe olvadva, had

élvezzem a semmittevés,

szivárványos csodáját! 

Csonthegedűn játszik

A vágy mocsarából,

ezerszirmú valóságra  

nyílt, örök igazságom.

Beteljesült csendjében

gyönyörök robbannak,

fényszigetek zengnek,

éteri hangok szikráznak.

Csonthegedűm szivárványhúrjain

 a végtelen igazság játszik. 

Zene

Moccan a hajnal

Moccan a hajnal, éjemet zilálva.

Szememben még a semmi sötétje,

hova ájult csendbe merülhettem.

Moccan a hajnal, szétveri csendem.

Mozdulatlan testemben jobbról-balról,

dermedt gondolatfoszlányok nyújtóznak.

Mozdítják kába agyamat,

együgyű dolgokra kényszerítve.

Ennem kell, innom kell, mennem kell,

tennem kell, éreznem kell, kell, kell!

Moccan a hajnal, elavult tegnapomra

új eget festet, régi ecsetemmel.

Hangokat gyűjtök, színeket keverek

érzékszerveim nem koszló vásznára.

Talán ma, valami igazán szépet vetítek!

Zene

Szívem szédül

Csodák opáltüzének

gyöngyházfényétől

szédül szívem.

Bomló szirmú vágyakkal

hajol hozzám a szerelem.

Szívemből ezerszirmú

mosolyok nyílnak, szemed

végtelen kékjébe.

Nem hiába hittem

égig érő álmaimban.

Szíved gyémántkulcsa

tárja fel, szívpalotám

szivárványfényű lótuszát,

ahogy csak veled tud nyílni!

...neked...

Életem parazsán táncolok

Jaj, jó sorsom kiejtett kezéből,

s talán már el is felejtett!

Ragyogó holnapom nem ontja

rám aranyló, áldott porát.

Arcul csapott az élet, 

sárba hullt a remény.

Tegnapjaim fojtogatva ölelnek.

Démonok járnak örömtáncot nálam,
 karmabombáktól pezsgő 

véremmel koccintanak életemre.

Jaj, mikor a holnapom a sötét mélyből

 öklendi fel múltam szemetét!

Koravénen, aléltan buktam a földre, örök

sikkanásban táncolok életem parazsán, 

mindig, mindig csak egyedül.

Nem bánom

Szívpalotám egyik legszebb

termében ragyog a Szerelem. 

Szélesre tárt szivárványkapuját

én most bezárom, s gyémántkulcsát

szívedbe téve, szabad bejárást kapsz. 

Ha most csak álmot álmodok,

nem bánon.

Ha most a valót álmodom,

nem bánom. 

Úgy legyen!

Sorsomban meg vagy írva,

érzem biztosan.

Hogy mit rejt a jövő, még

titkolva van.

Oly óvatosan közelítünk,

nagyon szép.

Egyetlen szenvedélyes csók,

mindent ígért.

Még alig merünk találkozni,

közben reszketünk.

Ábrándozni sem merek,

szívemben őrizlek.

Ahogy az Ég a Földel összeér,

úgy legyen! 

Többé nem hagylak el

Sorsom szövétnekén

téptem egy rést s jön

felém a szerelem.

Feltételét oly rég

megtagadva remél,

fél s már türelmetlen

ölelne, érzem melegét,

s én csak zokogok.

Mit tettem magammal,

hogy ily sokáig tagadtalak?

Többé nem hagylak el!

Csak egy...

A teret pillanatba zárva,

végtelen ölellek, hogy

végre rám találj.

Haiku

Aranyecsetét

csorgó hólébe mártva,

új múzsát remél.

Pokoli lények téptek

Azt mondják, nyugodt csecsemő voltam,

csak éjjel sikoltoztam ébren.

A sötétből démonok jöttek, valós szörnyek.

A múlt kísértő borzalma riogatott.

Mindent láttam!

Mindent éreztem!

Mindent hallottam!

Tehetetlen testem, pokoli lények tépték.

Friss, mozdulatlan préda voltam,

minden éhes lénynek.

Hiába sikoltoztam a lények kik gondoztak,

nem látták, nem érezték, nem hallották,

el sem képzelhették, mitől féltem.

Nem adtak védelmet!

Pokoli lények téptek, démonok tartottak ébren.

Azt mondják nyugodt csecsemő voltam, 

egész nap aludtam szépen,

csak éjjel sikoltoztam ébren.

Eldobnám csontpalotám

Ólomkönnyeim megmérgezték

szívem gyógyvizét, vérem

sóskeser  bánattengerében,

önátokba fulladnak szívem vágyai.

Tudsz-e értem, oly mélyre nyúlni,

hová én most elsüllyedtem?

Eldobnám csontpalotám, siratni

nem kellene, csak zárjatok szívetekbe!

Rossz sorsom  szele, múltamat felkavarta,

szemete széttépte álomvitorláimat,

   reményhajóm a bánnattenger senki szigete.

Banánhély

Fogantatásomnál ott

állt a Szerelem is.

Jól megnézett, legyintett,

s rengeted banánhéllyal 

jelölte, merre keressem. 

Profizmus

Mára már profi férfiriasztó lettem.

Mindig tudom mikor, hogy kell mondani: PÁ,

hogy elvegyem a kedvüket tőlem.

Haiku

A Tél hercege

unottan ásít, sáros

koszló palástban.

Reszkető szívvel

Mi egymást szent

helyekre visszük,

tudattalan kérve

az égi áldást.

Az életbe fúlva,

éteri dimenziókon

merengve, reszkető 

szívvel nézünk

egymás szemébe.

Oly óvatosan várunk

a biztos jelre, nem 

szeretnénk talmi

kincsekre lelni.

Pimasz fruska

Flörtöl már a tavasz a téllel.

Habzó aranyfényben fürdő

izgatott madárdallal ígéri

mint fogja ölelni, ha átengedi

hatalmának szikrázó dicsét.

Elalél az idős tél, alig hiszi,

hogy őt is szeretné valaki.

Jégszakálla olvad a vágytól,

koszlott sáros palástját

gyanútlan szétlebbentve vár.

A pimasz fruska tavasz,

pattanásig feszült bimbóival,

egyre forróbb csókokkal igézve,

halálos ölelésébe zárja szegényt

s ő ábrándult undorral, megviselt

palástját, hatalmát veszni hagyva,

visszavonul rideg vackának,

dermesztő csendjébe. 

Rettenet

Szívembe dobban a rettenet!

Úgy akarsz velem lenni, hogy 

nem vagy mellettem!

Gyöngyfolyam

Szívem gondolatzuhatagban fürösztött,

s nem volt egy toll, mivel leírhattam volna.

Öntörvényű igazságaim gyöngyfolyamai,

tisztán habzottak fel a semmi csodájából,

 s buktak vissza a mindenség világóceánjába.

Elmémmel próbáltam csokorba fogni, de 

szanaszét folytak, s reméltem még szebb,

 s bölcsebb igazságként bukkannak fel újra!

Fagyhalott

Hideg, szótlan szád

dermedt, csendjében

keserűséged vacogtat

s rettegve elfutok.

De sajnállak te fagyhalott!

Jégszilánkos életed,

mint a páncél úgy ölel.

Mozdulatlan gyűlöleted

szétmarja szívedet

s szilánkos csönded,

hideg, szótlan szádra fagy.

Bármerre futsz, csak

a jég ölel szüntelen. 

Szilaj köpeny

Sunyi lesipuskásként,

leterített az önkétely.

Megsebzetten, méltóságom

sáros vérben hever.

Röhögve felnyerít

önbizalommal "Fekete kabátom"

sebebezhetetlen, szilajul

lobog tovább. 

Rám csukódva elmerülni

Rám hajoltak szavaid,

körbefonva átöleltek.

Csókod eljövendő

ölelések ízeit mesélte.

Jó lenne mindenemmel

mindenedhez simulva,

vágyaid szétlapozva

olvasni, rám csukódva

elmerülni a gyönyörben!

 

 

Babits Mihály

Ideges esztendők
 
Emlékszem...A szerelem jött, galambszeme volt,
halkan jött, mint a galamb, és halkan dalolt:
de a hangja oly meleg, véres-puha volt,
hogy lelkem könnyes forróságban fuldokolt.

S egyszerre a Félelem nagy lámpái kigyúltak,
eltakarták az álmokat, eltakarták a Múltat.
 Szent zablák, kötelékek nyúltak, lazultak, lehulltak:
De a forró kapocs, a húskarok, összeszorultak.

Óh kedvesem, a szél elállt, a viharnak vége van:
ám a tenger egyre zúg még körülöttünk nyugtalan,
kapcsainkat megcibálja, ráncigálja bús-vadan.
Lelkünk nézi a sós vizet remegve, de szomjasan.

 

Merjen repülni!

Édes Úr!

Ne higgye, hogy  meglepődtem

azon, amit megint tett velem!

Maga még mindig nem felejtett?

Még mindig büntetni akart?

Uram, nem tud fájdalmat okozni,

s ennek igen csak örvendezzen!

Ha majd imádott hegedűjéből

felszálló, sóvár hangok dagasszák

vágyvitorláit, s repítik álomvilága

pereméig, nézzen ott jól körül!

Megtalálta-e  szíve melegét?

Kívánom, hogy igen, s lelkével

simuljon a mennyei szférák éteri

 melódiájához, s merjen repülni!

:)

 

  

Zene

Megvert magányban

Megver a magány?

Te tartod magadnál.

Szinte élvezed kínját,

különben mért tűrnéd?

Feleséged, odaadó

szeretőid mellett keseregsz,

mint egy vén kisfiú.

Ne áltass, jó ez neked!

Életem teréből csak

ágyamat kéred, 

igaz nagyon szépen.

Szívem erejét, mint

gyógytakarót olykor

magadra húzod s haza

viszed melegét, deres

ágytokba, ámítva magad

talmi szerelmekkel.

Hányan vagyunk együtt,

megvert magányban?

Tudom nincs jogom,

téged megítélni, hisz

én tudom a legjobban,

ennyire futja szívünkből.

Zene

Meghal a fény

vállán egy madár
 elejti gyűrött levelét

ezerszer olvasta már

némán könnytelen sír

édesen dalolni kezd a madár

felszakadnak könnyei
 meghalni lenne jó

de neki szívből kell fájnia

a madár  elrepül

lelkében meghal a fény

Haiku

Megroppanó csend.

Ragyogó szivárványtest.

Meghalt a Láma.

Ragyogj örök Dakini!

Tükrömben sorra veszem

gyűrött emlékeim kopott reményeit.

Látom illene már megnyugodva,

idős lomha évekbe süppedve,

gügyögve unokák után futkosni.

Ej, de szívemben az erő tüze,

féktelen küzd jussáért, mik

születni készek lelkemben.

Tükröm vakotás karcai közt,

ragyogj örök Dakini!

Buddha

Milliók várják csodáját.

Ezrek hallgatják szavát.

Százak értik tanácsát.

Néhányan lépik lábnyomát. 

Hogy viszlek így?

 Rossz sorsod lepecsételte szívedet,

 se ajtaja, se ablaka. Reménytelen,

vak falakon tapogatok egy rés

után, hogy belophassam a szerelmet.

Szívemmel melengetem, véremmel

festem színeit, ízeit, fényeit szívednek.

Bent zokog magányod, hogy viszlek  

így, földi terekből, mennyei szférákba? 

Haiku- felhótlen

Csillagverőfény.

Éjjelben  nappalom,

felhőtlen ragyog. 

Remény szövi álmait

Halkan súgom, rossz

sorsunk meg ne hallja,

csillagaink együtt állnak,

felhők sem takarják.

Álmaink összesimultak,

csillagaink úgy ragyogják

egymást, azt sem bánnám,

ha hullócsillag lennék. 

Márciusi pattanásig

feszült rügyek várják, úgy

Napjuk melegét, ahogy én

váron, hogy szíveddel átölelj.

 A szerelem szívem s ölem 
között repdes, lelkedben 

vágyik elmerülni, kincseid

számba véve, téged ragyogni.

A remény harsogó színekkel

szövi szivárványos álmait,

nem nagy dolgokat, csak

őszinte emberi vágyakat. 

Futna szanaszét

A férfi szemében örök vágy,

a nő szemében  végtelen ígéret.

Mint szilaj folyó medrében,

keresi a rést, hol futna szanaszét.

Haiku

Iszony imbolygás

után, ajkamra olvad,

tél hűvös csókja.

Zene

Naív nóta

Lesz énnékem oly babám,

 minden éjjel nálam hál.

El nem hagyna senkiért, 

én leszek a mindene.

Hej,neki bármit megteszek.

Nyáron leszek jeges hóangyal,

télen leszek  izzó délibáb.

Gyere babám találj rám, úgy

szeretlek, mint senki más! 

Hej, egymagamba mulatok,

bánatomat szétrúgva

éjjel, nappal danolom,
ölelj babám szívedből!

Fantáziám úgy ölel

Hosszú még az éjszaka,bújj

 ide, veled leszek nélküled.

 Dúdolok egy igaz mesét.

Fantáziám úgy ölel, bűvöl

az ábrándok csodás földjére.

Átírunk minden rosszat,

széppé, jóvá ahogy szívedben

mindig is szeretted volna.

Sírva súgod, lehetetlen.

Ó nem, ölelj át szorosan,

szíveddel hajolj szívembe,

mire egy ritmusra dobol,

ölünkben összeég a tűz, s

tudni fogod, nincs lehetetlen.

Sajnálom Kedves

Mindenre kész voltam,szeretni, 

fájni is, ölelni, boldoggá tenni.

Türelmet kértél, nem sürgettelek,

csak írtam, írtam, mi elmondhatatlan.

Sok volt ez neked?

Még át sem öleltél, még

ábrándozni sem mertél.

Sajnálom Kedves!

Boldogságra vágyni, úgy

hogy félsz a szerelemtől,

     lehetetlen!
Tűzből vagyok, szerelemben
fogok felporladni az égig.

 

Haiku

Csordul a bimbó.

Életet fakasztottál,

Istennő lettél. 

Zene

Kettöt szeretve

Sajog mindenem, tudod-e?

Én sem engedlek, bár ezt

hazudtam kínomban, hisz

buta énemmel élvezni nem

merlek, birtokolni akarlak,

bőröm alá húzni, őrizni

irigyen, nem adni senkinek.

Tudom, megkötni nem lehet,

kössenek bármely esküvel.

Kettőtöket szeretve tudom, 
téged három nő kényeztet.

Szeretni vágyunk fesztelen,

de valami mindig elbuktat

s kínozzuk magunkat végtelen.

Hogy legyen? Mit tegyek?

Csábítasz s kínlódva engedek,

oly rég sodor a lét, megszoktam

 a keserédes kínok örömét. 

Hogy rajongják a lányok

Bús a nótád Kedves, de oly szép,

szeretem hallgatni végtelen dallamát.

Mások is kedvelik, rajongják soraid.

Jól van ez, így szép az élet.

Hányan vagyunk éppen,

ketten, hárman, ki tudja még hányan?

Jöjjön mindenki, táncol a Kedves.

Már levette zakóját, izzad a drága,

levesszük ingét, csuda fényes.

Milyen szép a mosolya, ahogy nézi,

hogy rajongják a lányok! 

Meditációban

Szívem lótuszán átderengő

szivárványfényben,

minden lény megfürödhet. 

Elveszhetsz bennem

Nem maradhatok világodban,

csak ha rabszolganőd leszek.

Tudnád csak, Istennőd vagyok!

Mit nékem ölem gyönyöre!

Elveszhetsz bennem gyanútlan,

csitulatlan szomjad előtt meghajlok.

Hűen szolgálom s bölcsen várva

tudom, lesz egy pillanat, mikor

végre gyönyörbe veszve,

elfelejted tudni az ént,

s a mi gyönyörében tudni fogod,

többek vagyunk az isteneknél.

Titkot őrzök rólad

Árva világomban,

titkot őrzök rólad.

Nem tudja senki,

ki sem találnák,

hogy szerettél, mit

súgtál könnyes

szemeddel, mikor

utoljára láttalak.

Nincs panasz

szívemben, úgy

búcsúztál, őrizzem

titkodat, hogy

biztos visszatalálj

árva világomba. 

 


 

Mi baj van velem?

Elriasztottam mindenkit,

magamat ringatom,

bámulok a semmibe,

hogy történhetett?

Mi baj van velem?

Nem használok sminket,

nem játszok szerepeket,

s nem várok semmit,

csak, hogy szeressenek.

Ez lehet a baj, ettől fél

mindenki, szívemben

vacog a szerelem,
 démonok földjére tévedtem?

Azt az egyet keresve

Megbillent az ég szekere,

szanaszét gurultak a csillagok.

Szikrázó egemen bolyongok,

azt az egyet keresve, mi 

sajgó szívemben  ragyog.

Milliárdnyi egyforma sziporka,

hogy is tudnék egyet választani?

Derengő hajnalom kifakítja

egemet, a remény  ellobban,

fénylő Napom feledteti csillagom.

Szeretni jöttél

Szívverésem szóljon most,

őszintébben, mint a cifra szó.

Szeretni jöttél a világra,

feledni létezések kínjait.

Tudatlanságod fátylait, perzselje

 fel az örök szerelem, s vigyen

túl a létforgatag nyomorán!

Érezz a szívemmel !

Könnyezem, úgy vágyom,

hogy szeress, s  tiéd legyek!

Hajnali zápor várja így Napját,

abban végre újra szivárvánnyá lenni.

A legszebb gyötrelem kínját érzem,

hajolj fölém, érezz a szívemmel,

törölje kínjaid, juttassa eszedbe,

harcosként győzelemre születtél!

Ha mind ez megint tévedés lesz,

egyedül zengem a szív himnuszát. 

Tartozunk

Nekem tartozik még az élet,

valami nagyon széppel, 
 s én tartozom az életnek egy 

őszinte bocsánatkéréssel.

Szeretetlenséged terhe

Szeretetlenséged terhe, mint

a jéghegy csúcsa, avatatlan 

szemnek, fel sem tűnik mélye.

Papírforma életed meg volt írva,

lázadva sem keresve titkait.

Szerte foszlott álmaid biztos

 menedékei, csalóka délibábok

voltak, jól berendezett egeden.

Megfáradva, még olykor kezed

nyújtogatod, mint a vakok s ha

megszorít egy kéz, megsajdulva

alélsz a gyönyör langymelegén,

s nem érted, mért nem leled

világtalan szíved gyémánt tüzét?

Jövőbe száll a remény

Hullámot vetett hiányod,

taraján ezernyi emlék.

Döbbenek, hogy tudtam

másnak hazudni szeretlek,

pedig most is rád gondolok.

Megértem, hogy megcsaltál, 

a madár is száll, csak mert
 szárnya van s alatta az ég.

Nekem a szerelem,

hűségben szárnyal, 

s hűtlenségben hull sárba.

Emléked hullámán ringva,

jövőbe száll a remény.

Vágyad izzó parazsán

Agyon harap a hideg,

meleg kezedre vágyom,

égni öled izzó parazsán.

Milyen lenne, ha szerelemmel

hajolnál fölém úgy ölelve,
mintha a ...

mindenség ringatna lágyan.

Érzem agyonfagyott szívedet

még a másikkal melengeted.

Lángoló szívem, jéghegyeket

képes tűzbe borítani, vágyad
 izzó parazsa

vet-e tűzorkánt szívedben?