�� I Love You �� (Chris Wonderful music)

Pillanat szikrák

Megpihent nálam

a délután, suttogó

orgonák alatt.

. . .

Fent vadlúdcsapat

győzelmi V alakzatban,

lent háziludak.

. . .

Délibáb liheg

lankadt rét felett, felhők

helyett légyhadak.

. . .

Hallgató erdő

ölét szél borzongatja,

sötétülő Hold.

. . .

Semmiség zihál

testemben, szívemben a

mindenség csendje.

. . .

Csillagszikrát vet

az ég, kertre zuhan, fű

hegyén gyöngy ragyog.

. . .

Rekkenő légben

dongók raja, holt közöny

a puszták népén.

. . .

Posványos égen

nyíló nap torkából, híg

pára száll alá.

. . .

Rám zúg a zene,

mellkasom feszül, lelkem

az ég felé száll.

. . .

Bujdosó bánat 

ajzza szívemet, belém

bújt a hervadt ősz.

Mai-Qk

Puha fuvallam

rezeg, nem hallja más, csak

a szerelmesek.

. . .

Kicsattan a fény

keleten, zümmögő kert

illata csap meg.

. . .

Nesztelen alvó

népek felett, koboldok

lesik lelküket.

. . .

Tűzszemű hajnal,

érces lángruhájában

siet nyugatra.

. . .

Szememben tátong 

az űr zajos csendje, mint

halotti ppárnám.

. . .

Hallgató erdő

ölét, szél borzongatja,

sötétülő Hold.

Gustavo Santaolalla. Babel.

3 sorba-sorba

Holdra sóhajt a

tó, csak tükörképedet

ringathatom? M'ért?

. . .

Kint néma fagy, bent

könnyű muzsika, benéz

a Hold irigyen.

. . .

Kicsi halálba 

dőlünk minden éjjel, a

nagyot rettegve.

. . .

Érckohóba vet,

jégbe zár, égig emel,

bízva földre ejt.

. . .

Nem csodálkozik

a fény, hogy rátalál az

árnyék örökké.

. . .

Aranysisakját

soha le nem véve ül,

az ég trónusán.

. . .

Csúnya emberre

hullott minden rondaság,

szemében szűz tűz.

. . .

Mélyen hullámzó

tejúton napfény táncol

néma zenére.

. . .

Horgonyt nem vethet

misztikus lelkében az

élet villáma.

3 sorosok

Kertemben sétál

az éj, lépteit csak a

virágok hallják.

. . .

Kelet lángoló

kapuján lépő hajnal,

párafátylat bont.

. . .

Koporsón döng a 

föld, elszakadt sorsfonal

leng majd fejfáján.

. . .

Égen sétáló

tekintetben megbetló

csillag, aláhull .

. . .

Sötét sétányon

csók tüze fénylik, időn

túl szálló álmok.

5-7-5

Holnapi csendem,

még árnyéktalan fénye,

már ma boldogít.

. . .

Hervadó kertem,

ledobott álmát őrzöm,

édes teherként.

. . .

Lebukó napom,

átragyog a ritkuló

erdő sűrűjén.

. . .

Penge fagy dermeszt,

magányból szőtt falak közt

zsong az üresség.

. . .

Bűnös kezétől 

sérült bimbó, soha nem 

tudott kinyílni.

. . .

Félmosolyú ősz,

pazar búcsúlevélben

üdvözli telét.

Malena - Ennio Morricone

hallgat az idő - 3sorban

titkos ütmben

zuhogó elmúlásban

hallgat az idő

. . .

aknamezőn holt

csend, eső dobol, mélybe

néző virágok

. . .

mindent ígérő

patak vízeséshez ért,

könnyű ködként száll

. . .

emlékeiből

ritkán tér vissza,

múltja csomózza

. . .

erények szűkre

szabott ruhájában, sok

bolha vert tanyát

. . .

ritkuló fák közt

sétál a szél, levelek 

szédülnek mélybe

. . .

ha várod, nem jön,

ha hárítod, nem megy, ha

megéled, múlik

The Very Best of Yiruma Piano Greatest Hits Full ALbum

3 sorba szorítva

pillanat hegyén

az újratörténések

végzete riaszt

. . .

sikoltva hulló

csillagfényt csodálva, ki

gondol halálra

. . .

erények szűkre

szabott ruhájában sok

bolha vert fészket

. . .

bíbor félhomály

vakít, alkonyi tünde 

álmot simít rám

. . .

reszkető mécsfény

nem ér sem az égig, sem

a sötét méllyig

. . .

kezelhetetlen

kórkép: halandó, esély

sincs túlélésre

. . .

lehajló ágak

nyílásában feltárult

az erdő lelke

. . .

szárnyas víjjogás

hasít kéklő égen, csak

játszik a széllel

Őszi bukéta

hajnal homlokán

gyülekező madárraj

elköszönő nyár
. . .

csillagfény szitál

suhanó ősz vaksötét

végzete elé

. . .

völgyében még

friss virág kelyhében

csillan a nyár

. . .

csupasz erdőmet

mázsás köd öltözteti

arcomat ráncok

. . .

komorult égbolt

rideg eső sző rozsdás

levélszőnyeget

. . .

aranyköntösét

az erdő egyetlen éj

alatt ledobta

. . .

ősznek lassuló

érverése megszédít

élet-halál tánc

. . .

rozsdás levelek

tömegsírjára deres

szemfedél borul

. . .

gémberedett fény

bolyong árnyéka nélkül

ledőlni sem mer

. . .

még virul, már hull

ezüst pókhálón ring

a gyanútlan ősz

. . .

holt erdőn, mezőn

fénypászma kutatja az

elmúlás titkát

. . .

hamuvá gyötört 

színek az avarban, a

fákon dérvirág

. . .

sárba taposott

virágszőnyegen már az

október süvít

Égő zűrzavar

égő zűrzavar

sír vállamon, lehull

minden hazugság

. . .

örökké tartó

csókjával igéz, de csak

flörtöl az élet

. . .

penge fagy dermeszt,

magányból szőtt falak

közt, zsong a csend

. . .

vádol az élet

néma szemrehányással,

létezni vágyok

. . .

hajnali kelyhe

áldott napot ígér, ki

tudom-e inni

. . .

lehullt izmokkal,

lélegzet nélkül, csendből

szőtt ruhám ragyog

Időtlenül

ősz hajamba hulló

fekete fürtök

szívemben épphogy

elférő tűz

kifog a balga időn

az együttmozdulás

tiszta áramában

Füstölgő fájdalom

Torkomig szaladó félelem,
lábamat cövekbe veri,
égnek meredő hajamból
szikrát vet a rémület.
Hányni, szarni, csuklani,
fulladni egyszerre akarok.
Páni tudat, a füstölgő fájdalom
borzalmát, nem élem túl!
Meglassúdott szívhangom
lábamig alig  ér.
Csönd ütött szíven.
Felszippantott az ég,
s a mindenség szélire fújt.
Elbujtatott a semmibe.
Elfeledtem magamat.

Zene

Levendula illatú suttogás

szavak tűfokán

alig fér át, amit még

szívem rejteget

. . .

ág hegyén rigó,

fütyül egy macska sunyi

tekintetére

------

rigó fütty vágja

ketté az éjszakát, csönd

előtte, csönd utána

------

szélnek eresztett

rigó füttyöt, ha találsz

ne keresd tollát

-----

rigó füttyre száll,

sok-sok cseresznyevirág

utolsó tánca

. . .

vágtató lovak
dobogása, fűszálnak
harmatkönnye hull

. . .

gondolataim 
árnyékában megpihent,
gondolattalan

. . .

a nagyharangot
már csengettyű korában
toronyba zárták

. . .

szárnyas vijjogás
kéklő egek vadásza
egy tollat ejtett

. . .

arcom ráncai
égbe tartó évgyűrűk
nyitott kalitka

. . .

színtelen csendben

levendula illatú

suttogás...lesz jobb

 . . . 

álomba sikló 

lelkem reggel ébreszt, vagy

nélkülem lesz velem

. . .

cseppenként innám

a jácint illatát, csak

a szél ne fújna

. . .

sáros bakancsán
aranyeső tündököl
üdvözlégy tavasz

. . .

"egy gólya hozott"

ott vesztettél el, pedig

Isten rád bízott

. . .

kereszten

árnyéka alatt
megsüllyed a föld, szíve
megszakad értünk

1978

Padlógázzal eresztett szélnek a Teremtő,

sajnálom...nálam landoltál,

szárnyakat én sem kaptam az élethez.

Máig keresem, amit nem tudtam megadni.

Szűkülő időmmel egyet mondhatok,

ne bántsd magadat azzal, hogy másokat bántasz!

 Rózsafüzérem hálától könnyes,

köszönöm, hogy vagy nekünk.

Ott van-e, ami itt nincs?

Karjaim közt a mennyország.

Vágypillangóm kirepült onnan,

s messze vitt mennyországomtól.

Csillagvirágok közt,

lábujjhegyen sétáló Hold

engem figyel, ki életuntan

bámul a láthatón túlra,

ott van-e, ami itt nincs?

A csoda, amit a Hold 

néma csendben figyel.

Életem langyos létcsepergésében

lélekgyökereim majd szomjan halnak,

pedig szívem robbanásra kész.

A szikrázó mennybolt alatt elektrosokként

ér a felismerés, a szikra is én vagyok!

Itt és most, vége a naiv játszadozásnak.

Idegpályáimon végig sistereg a felismerés

s feloldja múltam jövőjének minden terhét.

Foszlik, olvad, bomlik minden s az én

önszántából, önfeledten tér meg

 az időtlen létezés bizonyosságába.