Malena - Ennio Morricone

hallgat az idő - 3sorban

titkos ütmben

zuhogó elmúlásban

hallgat az idő

. . .

aknamezőn holt

csend, eső dobol, mélybe

néző virágok

. . .

mindent ígérő

patak vízeséshez ért,

könnyű ködként száll

. . .

emlékeiből

ritkán tér vissza,

múltja csomózza

. . .

erények szűkre

szabott ruhájában, sok

bolha vert tanyát

. . .

ritkuló fák közt

sétál a szél, levelek 

szédülnek mélybe

. . .

ha várod, nem jön,

ha hárítod, nem megy, ha

megéled, múlik

The Very Best of Yiruma Piano Greatest Hits Full ALbum

3 sorba szorítva

pillanat hegyén

az újratörténések

végzete riaszt

. . .

sikoltva hulló

csillagfényt csodálva, ki

gondol halálra

. . .

erények szűkre

szabott ruhájában sok

bolha vert fészket

. . .

bíbor félhomály

vakít, alkonyi tünde 

álmot simít rám

. . .

reszkető mécsfény

nem ér sem az égig, sem

a sötét méllyig

. . .

kezelhetetlen

kórkép: halandó, esély

sincs túlélésre

. . .

lehajló ágak

nyílásában feltárult

az erdő lelke

. . .

szárnyas víjjogás

hasít kéklő égen, csak

játszik a széllel

Őszi bukéta

hajnal homlokán

gyülekező madárraj

elköszönő nyár
. . .

csillagfény szitál

suhanó ősz vaksötét

végzete elé

. . .

völgyében még

friss virág kelyhében

csillan a nyár

. . .

csupasz erdőmet

mázsás köd öltözteti

arcomat ráncok

. . .

komorult égbolt

rideg eső sző rozsdás

levélszőnyeget

. . .

aranyköntösét

az erdő egyetlen éj

alatt ledobta

. . .

ősznek lassuló

érverése megszédít

élet-halál tánc

. . .

rozsdás levelek

tömegsírjára deres

szemfedél borul

. . .

gémberedett fény

bolyong árnyéka nélkül

ledőlni sem mer

. . .

még virul, már hull

ezüst pókhálón ring

a gyanútlan ősz

. . .

holt erdőn, mezőn

fénypászma kutatja az

elmúlás titkát

. . .

hamuvá gyötört 

színek az avarban, a

fákon dérvirág

. . .

sárba taposott

virágszőnyegen már az

október süvít

Égő zűrzavar

égő zűrzavar

sír vállamon, lehull

minden hazugság

. . .

örökké tartó

csókjával igéz, de csak

flörtöl az élet

. . .

penge fagy dermeszt,

magányból szőtt falak

közt, zsong a csend

. . .

vádol az élet

néma szemrehányással,

létezni vágyok

. . .

hajnali kelyhe

áldott napot ígér, ki

tudom-e inni

. . .

lehullt izmokkal,

lélegzet nélkül, csendből

szőtt ruhám ragyog

Időtlenül

ősz hajamba hulló

fekete fürtök

szívemben épphogy

elférő tűz

kifog a balga időn

az együttmozdulás

tiszta áramában

Füstölgő fájdalom

Torkomig szaladó félelem,
lábamat cövekbe veri,
égnek meredő hajamból
szikrát vet a rémület.
Hányni, szarni, csuklani,
fulladni egyszerre akarok.
Páni tudat, a füstölgő fájdalom
borzalmát, nem élem túl!
Meglassúdott szívhangom
lábamig alig  ér.
Csönd ütött szíven.
Felszippantott az ég,
s a mindenség szélire fújt.
Elbujtatott a semmibe.
Elfeledtem magamat.