Haiku

A holdékes tó

elhitte, ő a mennybolt...

míg szél nem támadt.

Zene

Haiku

Párafátyolban

leng a völgy. Madárfütty tör

a hegytetőre.

 

Némán tűr az erdő

Az éjszakai eső hidege,

kirázta a fákat. Nyálkás

avar alatt, híg latyakban,

elhalt  az utolsó tücsökszó.

Céda fényt ont a nap.

 Mogorva szél kócolja

a bokrokat s számba veszi

összes díszes levelüket, mit

sorra olvasva földre hint.

Némán tűr az erdő,

hová is futhatna?

Sápadva nézi fojtó ködökbe

vesző, egykor neki pompázó

koszló virágait az alázatosan

földre hajló, száraz füvek között. 

Bátorság

A félelem jó hírét kockáztatva,

elmémből sikoltva ugrott

a rettegett ismeretlenbe.

Mi lesz vele nélkülem?

Utána kiáltottam, bátorság! 

 

Hosszú az út

Bennem oly béke van,

lelkem végtelen húrján

nyugodtan sétálhatsz.

Szíved törékeny csendje

megpihenhet míg rájössz,

nem a csillagok jelölték

ki utadat s az álmok

nem segítenek felébredni.

Fogd a kezem, hozd legszebb

szerelemből szőtt tünde

vágyaid színes csokrát!

Hosszú az út, legyen mire

emlékezned miért szenvedtél

oly nagyon, míg magadba öleled

a végtelent, s bolyongásod

végén, szenvedésed okai,

szivárványos buborékokként

pattannak a semmibe. 

Társkeresőn

Üdvözlöm, üdvözlöm!

Egy skyp cím, semmi más. 
Valami Dezső.

Hát Uram! Minap a

szomszédasszonyom is üdvözölt.

Soha nem fogom hívni.

Ma egy ilyen nap van.

Kegyetlen józan vagyok.

Szomorú vasárnap,

virágok nélkül, csak imával.

Üdvözlettel,Tamara.

Rabindranath Tagora

Az esőcsepp a jázminnak susogja:
- Tarts meg szívedben örökre...
A jázmin sóhajt:
- Sajnos... - és a földre ejti.

Haiku

Csonthegedűjét

csúfan pengeti sorsa,

mégis élvezi. 

Haiku

Nekem üzent a

 kedvesem, kósza szélre

bízva sóhaját?

. . .

  Csókja rám hajolt,

szemérmetlen olvasta,

titkos vágyaim. 

. . .

Vajon fáj-e a
rózsának mikor nyílik,
ahogy a szívem?

Szívem megszakad

Az  istenek virágok templomába

zárják éteri csókjaik  illatát.

Gyönyörük szivárványgyűrűivel,

emberi szívemet lágyítva,

belesúgják létem titkait s az én

szívem megszakad a bánattól,

hogy nem értem különös nyelvüket. 

Megújulva

Ma telihold van  mondják,

mennek a hegyre csodálni.

Kicsit irigylem őket könnyű

örömükért, s elmélázok,

én mikor csodáltam utoljára 

a hold együgyű mosolyát?

Nem szabadna megfeledkeznem

az apró csodákról, mik

körbevesznek  áldott türelemmel,

 újra és újra megújulva!

Macuó Basó - Haiku

E legyezőbe

Hegynek Szelét rejtettem

s hoztam el neked.

       . . .

Rózsa mélyéből

távozó méh szárnya is,

szíve is nehéz.

. . .

Majmot-sirató

Elődöm! nézd e fagyba

kivert gyereket...!

Koppanó csend

A téren át, rohanó tűsarkú.

Szívébe dobban, őt várják!

Úgy sietett, blúza is ferdén.

 Nem bánta, csak nevetett.

Félrecsúszott csókkal arcán,

az erőtlen ölelésből ocsúdva

 tudta a könnyű mámor,

már nem neki szól.

Távol riadva az álmoktól,

megértő mosollyal fordult,

  a valóság koppanó csendjéhez.

Kívánság

A folyóban jobb úszni,

mint fuldokolni.

Egyetlen kívánságom,

mindig békével tenni!

Nincs örökké

Mit zengett a nyár?

Csak velem.

Mit zizeg az ősz?

Talán igen.

Mit huhog a tél?

Nincs örökké.

Tandari Éva

Hogy kékebb legyen az ég !

Lezárult hányatott életemben
tudom , megint egy " korszak " .
De hadd hagyjam nyitva az ajtót ,
hogy néha még visszalássak ...
.
Hogy láthassam a résen ,
mikor nő meg az ínség ,
hogy " kéznél " legyek rögtön ,
~ ha kell a segítség !

Semmi vagyok , tudom ,
s csak parányi a segítség ,
de mit szívemből adok ;
" tüzet oltani " ~ tán elég ..

Nem ígérek semmit .
~ Az ígéret nem elég !

De megpróbálok mindent ,
~ hogy Néktek is kékebb legyen az Ég ...

Haiku

Hűvös hajnalon

tétova érintés, csak

 a kávé forró.

Régi szerető

feledéssel fenyeget?

Lám, még nem késő!

Szeretném-e?

Nyári zápornak tűnt, de lám

a gesztenyefák elém hullatták

első kincsüket s nem értem,

miért e nagy öröm a tenyerembe

simuló gesztenyék selymétől?

A rozsdásodó levelek közt

átragyogó fény megállásra

késztet s flörtölök az ősszel.

Együgyű sanzont lenget a szél,

keserédes emlékeket idézve

elmerengek, szeretném-e,

hogy fájjon még az emléked?

Haiku

Mily nyomor húzza

földig a fűzek ágát?

Csak harmatcseppek.

Csak az élete

Nincs a nyomorultnak semmije,

csak az élete. Azt is koldusbotra

köti s nem nézi, rejt-e kincseket?

Rettent szívéből egyetlen csillámló

gondolat sem töri át, konok fejét.

Nem értem

A vágy meredélyén tűzrózsák közt

csúcsra érve a sokkoló kábulatban,

nem értem mért zuhanok alá örökké?

Rainer Maria Rilke

Altató

Ha már elvesztettelek,

rád talál-e majd az álom

hársfalombos suttogásom

nélkül éjszakád felett?

Majd ha virrasztó szavak

nem csukódnak, mint a pilla,

melleidre, karjaidra,

nem simítják ajkadat.

Azt hagyom, mi csak tied:

le sem zárlak, mint a kertet,

melyben gazdagon teremnek

csillagánizs, mézfüvek.

Robert Gernhardt

 Mondám

Mondám az éjjel: Fény legyen!
De nem lett egy fikarcnyi sem.

Mondám: Legyen bor víz helyett!
De bor, az sem keletkezett.

Mondám: Kelj fel és menj odébb!
De nem mozdult a nyomorék.

Így a hülyének sem vitás:
nem én vagyok a Messiás.

 

Fernanadó Pessoa

Autopszichográfia

A költő, az nagy színlelő.

Méghozzá zseniális:

valós fájdalmat színlel ő,

még ha valójában fáj is.

És olvasói rendszerint

jól érzik ott a rímben-

nem e kettős költői kínt,

csak magukét, mi nincsen.

S így körbe-körbe járogat,

cicáz az értelemmel

ez a felhúzós kisvonat,

mit szívnek hív az ember.

Időtlenül, hogy leszek?

Bong az óra s

 a pillanat taraján

fagyott fény ragyog

Menny és pokol közt

nyújtózik a vágy, örök

elégedetlen.

Testem az idő

koporsójába zárva,

élő halottként-

emészt a kíváncsiság,

időtlenül hogy leszek?

Kosztolányi Dezső

Negyven pillanatkép-ből

4. Nyár

Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,

mikor kövéren sárgállik nyugalma

és sárga minden, mily hideg-fehéren

villant ezüst-szikrát a sárga szalma?

5. Utcanők rekkenő délben

Az utcanők fényes ruhában

akárcsak az olcsó selyemcukorkák

s fülembe súgnak, a szélnél puhábban.

6. Ember 193o-ban

Fejében az anyagi gond

csörögve ébred, és megöblösödve,

halálosan zúg, mint a gong.

27. Érzelmes leány-arckép

Zöld lepelben állsz, mint karcsú, könnyű

lenge fűz.

Nézlek és átélem életed most,

gyenge szűz.

Szíved a melled kis templomában

csengetyűz.