Garai Gábor: Úgy eltűntél

Te elmentél, s most nincs nyugtom magamtól,
lejár a nap, s én nem vagyok veled.
Bűvös cselektől féltem szívedet,
és meztelen bőröd féltem a naptól.
Ínyedet féltem fűszeres szavaktól,
féltem hajad: a harmat rápereg,
a hűvös holdtól féltem két szemed,
és ajkadat a rajt maradt zamattól.
Úgy eltűntél most megperzselt nyaramból,
mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol.
Dalol a pásztor s törli könnyeit....
Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek,
a rímeim ölelőn karba vettek,
és számon tartom hűtlen perceid.