Fedél nélkül

Felébredt a város, csak

a koldusok alszanak bénán,

koszos, szőr soványan. 

Talán ez itt, pont az

a hajléktalan költő, kinek 
megkönnyeztem versét. 

Azt írta, nem pénzre várt,

csak emberi szóra, egy mosolyra.

 Szorongok közelükben

s bűntudattal ejtek olykor,

csak a nyomorékoknak

egy doboz cigarettára valót.

Ahogy ezt leírtam a villamos zaján

 át hallom: kérem segítsenek!

Gondolkozás nélkül markoltam 

az aprót, mielőtt hozzám ért volna.

Nagyon öreg, reszketeg, tiszta

ruhás öregasszony volt,

boldog mosollyal nyújtotta át,

a fedél nélküliek legfrissebb számát.

A legnagyobb nyomorban is

csillan emberben az isteni.