Hetyke kínban mondtam
nemet, nem sejtve minek?
Beborít a maró kétely,
mit tettem megint?
Nincs észérv, szikla akarat,
mi legyőzné szívem diadalát.
Végre szeret, hát nem enged.
A kétségbeesés kútjában
kapkodom, tépett álmaim,
illanó mosolyok, érintések ízét.
Gyűjtöm minden megtagadott
percét, míg összeáll a drága kép,
mi úgy ragyoghat mint soha még.
Szivárvány keretben,
régiség, vagy jövőkép?
Szívem riadtan kalapálja,
agyam minden kételyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése